Irodakereső
  • Országszerte már 108 irodában több mint 1000 értékesítőnk áll ügyfeleink rendelkezésére.
Szakmai elismerések
Pályázat

Van, aki bontaná a panelek felső emeleteit

2010. január 27.

Elemi felháborodást keltett az a javaslat, mely egy fővárosi politikus blogján került közzétételre. Az írás szerzője több más, a légszennyezettség csökkentésére tett javaslat mellett, hogy ha kell, bontsák vissza a szélcsatornákat elzáró paneleket, magas épületeket. A párt később cáfolta, hogy ilyesmi szerepelne programjában.

Az ügyre reflektálva civil szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy a megoldás a demokratikus államokban meglehetősen szokatlan, és a gyakorlati hasznossága is kétséges. Magyarországon közel más félmillióan élnek panellakásokban, változó színvonalú és árszintű lakótelepeken.

A Duna House tapasztalatai szerint – ellentétben a sok helyen hangoztatott véleményekkel – a panelek kora a hazai ingatlanpiacon még egyáltalán nem járt le, még a hátrányokat ismerve is viszonylag stabil irántuk a kereslet, elsősorban alacsony áruk miatt. Óvatos előrejelzések szerint az idén életbe lépett távhő-áfa csökkenés is valamelyest erősíti majd az ilyen típusú ingatlanok forgalomképességét.

A lakótelepek közötti árkülönbségek még egy-egy városon belül is jelentősek lehetnek: Budapesten 6 milliótól kezdve egészen 20 millió forintig kínálnak panellakásokat. Az árat jelentősen felfelé viszi a lakótelep elhelyezkedése (a legmagasabb presztízzsel a Pók utcai lakótelep, Gazdagrét és a Kárpát utca környéke rendelkezik), valamint ha az ingatlan 4 vagy 3 emeletes panelépületben van.

Site Meter