Irodakereső
  • Országszerte már 107 irodában több mint 1000 értékesítőnk áll ügyfeleink rendelkezésére.
Szakmai elismerések
Pályázat

Nem nagyon akar senki lakást építeni

2010. március 10.

2009-ben 32 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 28 400 új lakásra adtak ki építési engedélyt, a használatba vett lakások száma 11, az új engedélyeké 35%-kal volt kevesebb, mint 2008-ban - áll a KSH friss jelentésében.

A visszaesés az év második felében ennél erőteljesebb volt: a használatba vett lakások száma a 2008 második félévinek a háromnegyedét tette ki, az új lakásépítési engedélyeké valamivel több mint a felét.

A használatba vett lakások száma 2008 azonos időszakához viszonyítva az első és második negyedévben 15–18%-kal nőtt, majd a következő negyedévekben 23–24%-kal csökkent. A visszaesés elsősorban a lakossági építkezések terén mutatkozott: egyötöddel kevesebb lakás épült természetes személyek megrendelésére, és hasonló arányban csökkent a saját használatra készült lakások száma is.

A vállalkozói lakásépítés, valamint az eladásra szánt lakások száma kismértékben, 3%-kal csökkent. 2009-ben a legtöbb új lakást (az összes 51%-át) vállalkozások építtették. Az önkormányzatok lakásépítési tevékenysége felülmúlta az előző évit, de még ez is kevesebb, mint 200 lakást jelentett, szinte csak (94%-os arányban) Budapesten.

Site Meter