2010. február 10.
Ellenzéki elképzelések szerint a panelprogram, és az energiatakarékossági beruházások finanszírozására „zöldbankot” hoznának létre, melynek háttért akár az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank jelenthetné. Véleményük szerint egy panellakás felújításához átlagosan 1.2 millió forintra lenne szükség, ám jelenleg ennek csak a töredéke áll rendelkezésre.
Piaci felmérések szerint a panelprogramos lakások ugyan jelentősen nem adhatók drágábban a piacon, mint nem felújított társaik, ám a felújítás (és az ezzel járó takarékosabb rezsi) forgalomképesebbé teszi az ingatlanokat. Magyarországon a 60-as, 70-es évektől intenzív lakótelep-építési programok indultak be, melyek a rendszerváltással, a káposztásmegyeri lakótelep megépítésével zárultak.
Korábban számos felmérés látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy nagyon sokan menekülnének a panellakásokból a magas rezsiköltségek, illetve sok esetben a túl magas lakásszám, és az ezzel járó kellemetlenségek miatt, azonban a jórészt alacsony árszínvonal miatt a lakótelepi lakások még a válság alatt is viszonylag jól eladhatóak. Sokak meglepetésére kialakultak úgynevezett „divat-lakótelepek” is, ahol a válság előtt egy-egy lakást olykor új építésű ingatlanokkal megegyező négyzetméterárakon árusítottak.