Irodakereső
  • Országszerte már 107 irodában több mint 1000 értékesítőnk áll ügyfeleink rendelkezésére.
Szakmai elismerések
Pályázat

Jövő év áprilisig tart a kilakoltatási moratórium

2010. július 27.

A következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. árpilis 15-ig tart a kilakoltatási moratórium, melyet még a választási kampány nyitányakor jelentett be a Bajnai-kabinet. A hosszabbítást a Parlament egyhangúlag szavazta meg, a rendelkezést a folyamatban lévő eljárások esetén is alkalmazni kell.

Vége a devizahitelezésnek

2010. július 8.

Július 1-től már nem folyósíthatóak jelzálog alapú devizahitelek, vagyis euróban és svájci frankban már nem lehet lakáshitelt felvenni. A végleges szabályozás elfogadásáig a bankok döntő része felfüggesztette a devizahitelek folyósítását.

Csúcson a svájci frank árfolyama – homályosak a devizahitelesek megmentéséről szóló tervek

2010. július 8.

Történelmi rekordokat döntött meg az utóbbi időben a svájci frank árfolyama – a dinamikusan erősödő valuta sok százezer devizahitelesnek okozott kellemetlen perceket, és egyelőre kevés jel mutat arra, hogy a közeljövőben jelentős gyengülésnek indulna. Közben napvilágra kerültek az első tervek a bajba került devizahitelesek lehetséges megmentéséről – ám még sok a kérdőjel.

Megoldás lehet a lakástakarék-pénztár

2010. július 8.

A megszigorított lakáshitelezési környezetben jó választás lehet a lakástakarék-pénztár, melynek segítségével évente 72.000 forint állami támogatáshoz juthat, valamint a meglévő devizahitel akár forintalapúra is cserélhető – nem mellesleg az önerő hiányát is orvosolhatja.

Védelem egész családjának egy kattintással – napi 100 forintért!

2010. június 16.

Egy kattintással, akár napi 100 forintért teljes körű védelmet biztosíthat saját maga és családja számára a Duna House-nál elérhető új biztosítási konstrukcióval, mely ideális minden felelős családfenntartó számára, aki házastársa és gyermekei jövőjéről váratlan helyzet esetén is szeretne gondoskodni.

Megszűnnek a deviza-alapú lakáshitelek?

2010. június 16.

A miniszterelnök parlamenti beszédében 29 pontos gazdasági akciótervet jelentett be, melynek az ingatlanpiacot leginkább érintő része az, hogy a jövőben megtiltanák a jelzálog-alapú devizahitelezést.

Az állam váltja át a devizahiteleket?

2010. május 27.

Megosztotta a pénzvilágot az a közelmúltban napvilágra került javaslat, mely szerint az óriási mértékűre duzzadt lakossági devizahiteleket akár állami segítséggel lehetne forintra váltani.

Egyre többen választják a forinthitelt

2010. május 27.

A korábbi slágernek számító svájci frank erősen háttérbe szorult, egyre többen választják a forint-alapú lakáshiteleket a Duna House Hitel Centrum tapasztalatai szerint. Szakértők szerint a következő időszakban leginkább a forint, másodlagosan pedig az euro-alapú hitelek maradnak a legkeresettebbek a piacon.

A Duna Housenál továbbra is van hitel – sőt, alacsonyabb törlesztő részlet is elérhető!

2010. május 7.

A hitelezési piac visszaesésének ellenére a Duna House továbbra is a lakás és egyéb célú hitelek széles választékát kínálja, kollégáink megoldást tudnak nyújtani a hirtelen nagymértékben megemelkedett törlesztő részletek, vagy a éppen a túlságosan sokfelé fizetett hiteltörlesztés kezelésére is.

Tavaly 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek

2010. május 7.

2009-ben 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 323 milliárd Ft értékben. Az előző évhez képest az engedélyezett hitelek számában 62, összegében 66 százalékos csökkenés következett be. Ilyen mértékű visszaesés az elmúlt években nem fordult elő – együttesen tükrözi a pénzpiaci válság egész éves hatását a hitelintézetek hitelpolitikájára és a lakosság hitelfelvevő képességére.

Site Meter